On page SEO: 8 alapelv a sikerhez | Weboptim
Az On page SEO ma már nem egy lista, amiről egyszerűen kipipálhatunk dolgokat. Sokkal komplexebb lett, mint valaha volt. Sok időt tölthetnénk el az oldalon belüli optimalizálással. Helyette 8 olyan alapelvet járunk körbe, ami a taktikai munka mögött van, amivel optimalizálhatjuk az oldalt adott szóra. Napjainkban ezek már nem is csak egyszerű szavak, hanem inkább mondatok.
1. Feleljünk meg a kereső személy céljának és szándékának
Minden keresés mögött egy szándék húzódik meg. Információkat keresünk, feladatokat teljesítünk. Gyakran a kezdeti szándék különbözik a végső célhoz, amit elértünk.
Ha valaki például esküvői ruhatípusok után keres, arra következtethetünk, hogy a keresés mögött lévő sajátos szándék az, hogy különböző esküvői ruhaterveket szeretnének látni, amit esküvőn viselhetne, akár vendégként, akár menyasszonyként vagy vőlegényként. De a végső cél valószínűleg az, hogy döntsön, majd esetleg megvásárolja a terméket.
Ez tehát azt jelenti, hogy meg kell próbálnunk, mind a kezdeti, mind a végső szándékot kiszolgálni. Ha e-kereskedelmi weboldalunk van, azt mondhatjuk, hogy első helyen szeretnénk megjelenni az esküvői ruha típusokra, és szeretnénk, ha azt az oldalt rangsorolná a kereső, amely elmondja az embereknek, hogy vásárolják meg ezt a különleges szmokingot.
DE
– Nem tudjuk, hogy szükség lesz-e egy fekete nyakkendőre hozzá.
– Nem tudjuk, hogy aki végzi a keresést, férfi vagy nő.
– Egy nő vásárolhat szmokingot, de valószínűleg nem fog, legalábbis statisztikák szerint. Ők inkább ruhát keresnek.
– Lehet, hogy sikeresebbek lennénk, ha az oldalon 20 öltöny lenne, amiben a férfiak jól nézhetnek ki esküvőn. Ha a férfiakat célozzuk meg vagy ez a ruhatípus a formaruha, akkor egy ilyen oldallal nagyobb esélyünk van kiszolgálni a keresők szándékát, megfelelünk a céljainak, főleg ha még kis is linkelünk olyan oldalakra, ahol megvásárolhatják a különböző darabokat vagy kiegészítőket hozzájuk.
2. Sebesség, sebesség és még több sebesség
Egyszerű, de az ötlet nagyszerű.
Tudjuk, hogy a felhasználói élmény egy jel, amit a Google sok esetben közvetetten, és még több esetben közvetlenül értelmez.
Azt is tudjuk, hogy a visszafordulási arány magas, különösebb a mobilon lassabban betöltődő oldalakon.
Tudjuk, hogy azok az oldalak, amelyek gyorsan betöltenek, több linket kapnak és erősebbek.
Tudjuk, hogy mindezek hatással vannak a sebességre, ami pozitív korrelációban áll a helyezésekkel és tudjuk, hogy a Google szerint az oldal betöltési ideje csak egy kis tényező, de a rangsort közvetlenül befolyásolja. Tehát rendkívül fontos.
3. Erősítsük a bizalmat és az elkötelezettséget UI, UX és brand építés segítségével
A sebesség minden bizonnyal fontos része a felhasználói élménynek. De ez is kritikus, mivel e két tényező hatással van arra, hogy mobilbarátak legyünk, illetve hogy több eszközön keresztül elérhessenek minket a felhasználók.
Egy csomó dolgot érintenek, amelyek egy része már régóta nem a keresőoptimalizálás irányítása alatt áll. Szerencsére a SEO egyre inkább multidiszciplináris a marketingben, így remélhetőleg jobban befolyásolhat olyan dolgokat, mint:
- Az emberek már hallottak az oldalunkról?
- Ismernek, szeretnek minket? Megbíznak bennünk?
- Vannak olyan UI és vizuális elemek, amelyek megbízhatóvá tesznek minket, még ha ez az első alkalom is, hogy hallottak rólunk?
- Intuitív hozzáférést biztosítunk? (Navigációs szempontból és a tartalom fogyasztás szempontjából)
- Remélhetőleg van néhány külső hivatkozás, ami jelzi, hogy a tartalom, a márka megbízható. Ilyenek lehetnek a referenciák, a vélemények, stb..
4. Kerüljük az olyan elemeket, amik eltérítik a látogatót
Kerüljünk el minden olyan elemeket, amelyek zavarják a felhasználót vagy elterítik most vagy a jövőre vonatkozóan. Az egyik leggyakoribb ilyen hogy szeretnénk beszélni, ami zavarja a tartalom fogyasztását.
Például:
Pop up ablak: „Házas akar maradni? Ha igen, töltse le a kézikönyvet.”
Felhasználó válasza lehet: „Igen, természetesen az szeretnék maradni” vagy „Nem, szörnyű ember vagyok, és nem kattintok rá a felugró ablakra” majd egy újabb felugró ablak jön.
Az ilyen típusú fedvények negatív hatással vannak az oldalra, ezt láthatjuk a felhasználói adatokban, az elkötelezettségi rátában. De mégis ki kell választani, hogy milyen típusú elkötelezettség visszatartó dolgokat vagyunk hajlandóak kitenni az oldalra.
Tudjuk, hogy a „pogo sticking” is egy rangsorolási szempont. Ez olyan valami, amit közvetlenül megítélnek és potenciális esetben közvetetten is. A „pogo sticking” azt jelenti, hogy a kereső személy a keresési találatunkra kattint, elmegy a weboldalunkra és ezután rányom a „vissza” gombra és egy másik találatot választ. Ezt a Google nagyon rossz jelzésként értelmezi.
5. Kulcsszó-célzás
A kulcsszó-célzás klasszikus oldalon belüli rangsorolási faktor, még ma is. Több szempontból érdemes használni.
Title elemek
Ez a legfontosabb.
A címben jó, ha szerepel a legfontosabb kulcsszó vagy a kulcsszó kifejezés.
Az oldal fejlécében is szerepeljen, ha lehet. Ez lehet a H1 tag, de ez nem szükségszerűen az. Csak a nagy, félkövér cím az oldal tetején. Ez gyakran megegyezik az oldal címével vagy legalábbis nagyon hasonló, mert amit nem akarunk az az, hogy a felhasználó, aki rákattint a címre, majd landol az oldalra, itt más címsorral találja szemben magát és így megnyomja a vissza gombot. Ez veszélyes.
Szövegezés, kifelé mutató linkek, alt szövegek, URL
Ha lehet, a kulcsszót/szavakat tegyünk bele a tartalomba, és a kifelé mutató linkek horgonyszövegeként is használjunk őket. A képek alt szövegében és az URL-ben is érdemes megjelennie.
Ha például a főoldalunk az esküvőkről szól és készítünk egy interjút valamiről, akkor a rólunk oldalra tegyünk az esküvői stílusokról szóló weboldalunkról valamit, és a horgonyszövege kulcsszavas legyen.
Kép fájl neve
Ha a Google képes keresőjében akarunk helyezést elérni, a kép nevébe is tegyünk kulcsszót.
Belső linkek
Végül a belső linkek szövegében is használjuk őket olyan mértékben, hogy az intelligens és kiegyensúlyozott legyen, ne tűnjön spamnek.
Ha minden elem kész, akkor megvan a kulcsszó-célzás. De ez nem olyan, mint régen, amikor a kulcsszó oda juttatott a rangsorban, ahol lenni szerettünk volna. A többi 7 pontra is szükség van hozzá..
6. Kapcsolódó témakörök célzása
Azon alapul, hogy a Google hatalmas lexikai kombinációkkal és szemantikus elemzésekkel rendelkezik a kulcsszavakra vonatkozóan.
A kapcsolódó témakörök nagyon fontosak lehetnek a keresési kifejezések szempontjából. Ha valaki esküvői formaruhákra keres, szokatlan neki, hogy talál egy oldalt, ami nagy jelentőségű a felhasználók számára, pedig nem is tartalmazza az adott típusú szavakat, kifejezéseket.
Át kell gondolni, hogy mik azok a szavak, kifejezések, amik kapcsolódnak ide, és hogyan érhetem el, hogy a tartalmam tartalmazza őket? Ha nem teszem, a helyezés rosszabb lesz, mint azon versenytársaknál, akik már értelmesen használják ezt.
7. Snippet optimalizálás
Az oldallal nem csak a helyezéseket próbáljuk befolyásolni. Kattintásokat is szeretnénk elérni.
Szeretnénk, hogy nekünk legyen a legjobban optimalizált snippetünk, ami látható a SERP-ben is.
Oldalon belüli elemek
Ide tartozik a title tag és a meta description. Az URL formátum főoldal esetén egyszerű, aloldalaknál komplexebb. Ha nem SEO barát URL struktúránk van vagy a kategorizálás inkonzisztens, a Google magától kezdi el az oldalakat kategóriákba rendezni.
Publikáció dátuma
Kevésbé fontos, különösen azon felhasználók számára előnyös, akik friss tartalmakat keresnek. Ha például esküvői formaruhák után keres valaki, nem kell foglalkoznunk a dátummal. De mi van, ha sokan 2017-os formaruhák után keresnek? Ilyenkor szükség van a friss dátumra. Ha a Google azt látja, hogy sokan keresnek erre, azt egy jelnek tekinti, így a friss tartalmakat jobb helyre sorolja.
Sémahasználat
Ez is egy lehetőség. Ha például receptes oldal vagyunk, van kimondott sémajelölés receptek számára. Ha hírek szektorban vagyunk jelen, ott is van külön. Még nagyon sok fajta van, attól függően, hogy hol vagyunk jelen, akár helyileg is.
Domain név
Ezt is érdemes megfontolni. Amikor regisztrálunk egy domain nevet és felépítünk egy oldalt, meg kell fontolnunk, miért akarjanak majd rákattintani az emberek, a márkatudatosság, snippet optimalizálás, stb..
Tartalom formátuma
A tartalom formátuma nagyon fontos, mivel a Google, különösen, ha több kérdésből álló keresési lekérdezésről van szó, hosszabb meta leírásokat mutat. Ha össze tudjuk hozni, hogy a tartalom egy darabja megválaszolja a felhasználó kérdését, van esély arra, hogy több teret érjünk el, és ez azt jelentené, hogy több kattintást is elérhetünk.
Jól működik listák, fórumok és beszélgetés esetén. How-to tartalmak, step-by-step folyamatok, és hasonlók esetében is szépen használható. Ugyanez a helyzet instant válaszlehetőség esetén is, ahol azt szeretnénk, hogy a Google keresési találatok tetején jelenjünk meg egy azonnali válasszal a felhasználó kérdésére.
8. Egyedi érték + Amplifikáció
Mit kell tennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk helyezésekre, jó helyezésekre, folyamatosan jó helyezésekre?
Ha a rangsorolás könnyű, akkor klasszikus, jó, egyedi tartalomra van szükség. Ez minden. Legyen kétszer olyan jó, mint a versenytársaké, de ugyanazokat a dolgokat célozza. Ez elég lehet a jó helyezésekhez.
Egyedülállóan értékes tartalomra van szükség. Ez azt jelenti, hogy olyan értéket nyújtunk vele, amit senki más a keresési eredményekben. Ne egyszerűen jobb munkát, hanem egyedi munkát végezzünk, információkat és adatokat nyújtsunk, amelyek többek és több értékkel bírnak.
Alapvetően a következő kérdéseket kell feltennünk magunknak:
- Mi tesz jobbá minket, mint azokat, amik már helyezve vannak?
- Miért lesz nehéz vagy lehetetlen másoknak lemásolni minket?
- Ki segít megerősíteni az adott tartalmat és miért?
Forrás: moz.com