A Viber | Weboptim

 

A Viber a harmadik legnagyobb nettelefon és chat szolgáltatás a Facebook és a WhatsApp után. Világszerte 800 millióan használják az alkalmazást okostelefonon, tableten vagy számítógépen.

 

Bemutatás

A Viber 2010. decemberében jelent meg, és előrször csak iPhone-on volt használható, de 2011 májusa óta Androindon, később pedig már Windowsos telefonokon is elérhetővé vált.

A Viber egy ingyenesen letölthető alkalmazás, mellyel ingyenesen, online telefonálhatunk vagy üzenhetünk ismerőseinknek. Kezdetekben a legtöbben a nettelefon funkciót használták, de manapság inkább üzenetküldésre, az SMS-ezés ingyenes alternatívájaként használják.

 

Ma már az egyszerű hívás mellett lehetőségünk van videóhívást is indítani, valamint képeket is küldhetünk a szöveges üzenetek mellett, de ezek mellett akár játszhatunk is.

Telepítés

Az alkalmazást érdemes először okostelefonunkra letölteni, ahol a telepítést követően meg kell a telefonszámunkat. A megerősítéshez a Viber küld nekünk egy 4 jegyű kódot, amit meg kell adnunk, ezután már használhatjuk is az alkalmazást. Bárkinek üzenhetünk, vagy bárkit hívhatunk ingyenesen, aki a telefonunk névjegyzékében szerepel, és szintén használja a Vibert. Akár Facebookal is összeköthetjük az alkalmazást, de fontos megjegyezni, hogy a névjegyzékben továbbra is csak azok fognak szerepelni, akiknek tudjuk a telefonszámát.

 

Ha más platformon is szeretnénk használni az alkalmazást, akkor a telepítés végén egy QR kódot látunk, amit a telefonunkban lévő Viber segítségével leolvasva hitelesíthetjük adatainkat. Az alkalmazás minden funkciója elérhető számítógépről és tabletről is, azaz bárkinek írhatunk üzenetet vagy akár fel is hívhatjuk ismerőseinket. A Viber Windows és IOS gépeken egyaránt hibátlanul fut.

 

Használata

Az alkalmazás használata nagyon egyszerű. A névjegyzékből kiválasztjuk az ismerősünk nevét, majd a felugró ablakban több lehetőséget is felkínál nekünk a Viber. Itt eldönthetjük, hogy ingyenes üzenetet szeretnénk-e küldeni neki, vagy esetleg ingyenes hívást szeretnénk-e indítani. A két fő funkció alatt további lehetőségeket is találunk: ingyenes videóhívás, Viber Out hívás (ez már nem ingyenes, de kedvezőek a hívásdíjak) vagy mobilhívás (ez tulajdonképpel a hagyományos hívás, csak éppen az alkalmazásból indítva, és a megszokott díjak érvényesek)

 


 

Az üzenetküldés hasonlóan működik, mint Skype vagy Messenger esetében. A szöveg mellett hangulatjeleket, matricákat, és akár GIF-eket is használhatunk a csevegés során. Lehetőségünk van csoportos beszélgetések létrehozására is, melybe akár 250 ember is részt vehet. Ez a funkció rendkívül hasznos lehet akár munkahelyi információ áramlásban is.

 


 

Telefonhívás során hasonló lehetőségeink vannak, mint a hagyományos esetben. Ugyanúgy kihangosíthatjuk, várakoztathatjuk, némíthatjuk, átírányíthatjuk a hívást és akár videóhívásra is átválthatunk.

 

A hívások és üzenetek mellett lehetőségünk van az alkalmazáson belül játszani is. Ehhez viszont az egyes játékokat külön le kell töltenünk. A játékok hasonlóak, mint amikkel Facebook-on is játszhatunk. A letöltés után akár partnereinkkel is játszhatunk közösen.

 

Egyéb lehetőségek

A Vibert ma már nem csak magánszemélyek használják, hanem különböző cégek, márkák vagy hírportálok is, amiket az úgynevezett ”Nyilvános fiókok” menüpont alatt találunk meg. Gyakorlatilag ennek a funkciónak köszönhetően a cégek vagy márkák ugyanúgy írhatnak nekünk üzenetet, mintha egy csevegést indítanának, viszont ezek az üzenetek nyilvánosak, és bárki láthatja őket, aki feliratkozik az adott csevegésre. Egy hírportál esetében például a csevegésen keresztül értesülhetünk a legfrissebb hírekről. De emellett ugyanúgy lehetőségünk van privát üzenet küldésére is az adott brandnek.

 
 
 

És ezeket olvasta már?

 
 

Tetszett a cikk? Itt megoszthatja!



Referenciák
Kérjen
árajánlatot!